Windy

2009. március 2., hétfő

Vitorlás illemtan

A vitorlás sport Angliából terjedt el az egész világon, így hazánkba is. Az angol észjárás, mentalítás kicsit idegen nekünk, de próbáljuk megérteni és a jót átvenni. Az angol ember cselekedetének megadja a módját. Pl. a munkába járásra egyszerűbb ruhát hord, de mikor hazaér, az ötórai teához vagy a vacsorához felveszi a szép ruhát, fényes cipőjét és nyakkendőt köt. Valószínű így jobban átérzi a családi együttlétének ünnepélyes pillanatait. Így van ez a hajózásnál is, ahol szintén betartja az évszázadokon át kialakult szokásokat, és ő ezzel különb, mint más „szárazföldi patkány”. Vegyük sorra ezeket a brit szokásokat! Mindegyiknek oka is van, gondolkozzunk el rajtuk. Itthon és a tengeren, vitorlázók között e szabályok betartása kötelező sportemberi magatartás. Tehát ne úgy vitorlázzunk, mintha a kocsmába mennénk, hanem adjuk meg a módját! És szeressük a tradíciókat, még ha olykor avíttasnak látszik is.

(Összeállította: Tuss Miklós)

  1. A kapitány engedélye nélkül a fedélzetre lépni nem illik.
  2. Ha a kapitány engedélye után a fedélzetre lépünk, először a hölgyeket üdvözöljük, megvárva míg ők nyújtanak kezet, azután üdvözöljük a férfiakat, lehetőleg kor szerinti sorrendben.
  3. Vendéggel nem ildomos éreztetni, hogy ő „szárazföldi patkány”.
  4. Fedélzetre csak puhatalpú cipőbe lépünk!
  5. Kikötőbe befutni, vagy kifutni íme az angol mód: a férfiak, nők fehér ingben, sötétkék sortban, fehér, barna vagy sötétkék cipőben. Kint a vízen aztán jöhet a fürdőnadrág vagy az „ádámkosztüm”.
  6. Ha a kapitány asztalához ülünk, viseljünk inget!
  7. Lobogó viselés: a lobogó a hajó dísze, olyan mint a férfi nyakkendője. Nem illik az achterstagra (hátramerevítőre) kötni. Ez egy hányaveti megoldás, jár a lobogónak egy hátradőlő, szép hosszú zászlórúd. A lobogó mérete is kifejezi, mennyire tiszteli nemzetét és hajóját a kapitánya. Egy tenyérnyi fakult nemzeti lobogó az achterstagon olyan, mintha nyakkendő helyett egy szakadt cipőfűzőt lógatnánk a bal fülünkön. Másoknak azt sugallja, hogy ezt csak a rendőrök miatt tettünk fel nem is érzem magam magyarnak, a hajóm meg olyan csúnya, hogy egy szép lobogó sem segít rajta. A lobogókitűzése és bevétele (nagyobb yachtoknál felvonása és levonása) menet közben napkelte és napnyugta között szokás. Tehát illik napnyugtakor szertartásosan bevonni a lobogót. Egyben lobogók elhelyezése: klublobogó az árboccsúcson, idegen felségvízen a fogadó nemzet zászlója a jobb saling alatt. „A” code lobogót nem illik viselni, ha nincs viharjelzés, hisz annak az a jelentése, hogy „tudom, hogy viharjelzés van, de az én hajóm kifuthat”. Ha viharjelzés nélkül viseljük a lobogót, azt mások úgy értelmezik: „ jé, nincs tudtában, hogy már elmúlt a viharjelzés vagy ilyenkor zöldfülű, hogy fenn felejti a lobogót”. A versenylobogó a code „V”. Ha ezt húztuk fel, versenyben vagyunk, ilyenkor más kitérési szabályok szerint vitorlázunk, a verseny szabályok szerint. Ha nemzeti lobogóval hajózunk, a Hajózási Szabályok vonatkoznak ránk. Ha egyszerre mindkét lobogót viseljük, azonkívül, hogy kezdőnek néznek, nem tudják, hogy versenyben vagyunk-e vagy sem. Ezek a legalapvetőbb lobogóviselési illemszabályok.
  8. Régen, amikor még minden hajó ismerte a másikat- hisz olyan kevés volt- illett egymás mellett elvitorlázva üdvözölni a másikat. Ez akkor a lobogó félárbocra eresztésével történt, a zászlórudat kivették és vízszintesen tartották, míg a másik elhaladt mellettük. Manapság egy kézfeltartással helyettesítjük ezt.
  9. Nemzeti ünnepeinken illik hajóinkat lobogódíszbe öltöztetni „code” lobogókkal.
  10. Kifutás előtt szabály: rendrakás a hajón, minden a helyén rögzítve, a funkciót ellátó felszerelések kipróbálva, üzemanyag, víz, monitor olajszint stb. ellenőrizve.
  11. Fedélzetmosás naponta, általában a hajnali párával összekötve, de kifutás előtt kötelezően.
  12. Nem szokás kint hagyott ütközőkkel (pufferokkal) hajózni, ez igen csúnya látvány.
  13. Nem illik menetben lévő vitorlásról lábat lógatni, kivéve versenyben, amikor a hajó legszéleseb pontján szorosan egymás mellett ül a legénység a stabilitás növelése érdekében.
  14. A kitérés kötelezett hajónak nem szabad az utolsó pillanatig halogatni a kitérési manőver megkezdését, inkább illik figyelemfelkeltő módon, jó előre, 10-20 hajóhossz távolságon határozott irányváltoztatással jelezni, „igen tudom, hogy nekem kell kitérnem, nyugodtan menjenek tovább, én biztosan kitérek”.
  15. Nyílt vízen horgonyzó pihenő vagy napozó hajó mellett nem szokás közzel elhaladni.
  16. Horgászhoz sem illik indokolatlanul közel menni.
  17. Nem tisztességes eljárás hátszélvitorlával haladó túrázóval szemben útjogunkat kierőszakolni, őt zavarba hozni.
  18. Ha nagyobb hajó nyílt vízen előz kisebb, lassúbb vitorlást elegánsabb azt szél alatt tenni.
  19. Talán ezzel kellet volna kezdeni: ha látjuk, hogy a másik hajónak gondja-baja van, illik felajánlani segítségünket. Ha veszélyben van, akkor ezt kötelező megtenni.
  20. Éjszakai vitorlázásnál nem illik erős reflektorral a másik hajót elvakítani.
  21. Kikötésre készülő hajót megelőzni, és oda kikötni, ahova ő szeretett volna, durva udvariatlanság.
  22. Ha a kikötőben olyan bikához állunk, ahova már más is kikötött, úgy rögzítsük a kötelünket, hogy ha a másik indulni szeretne, megtehesse anélkül, hogy előbb minket le kelljen oldania.
  23. Kikötőben, ha másik hajó közelében állunk, vagy várható, hogy mellénk hajó jöhet jó előre helyezzük el a pufferokat, ütközőket.
  24. Ha beállunk egy idegen kikötőbe, illik a kikötőkapitánynál jelentkezni.
  25. Horgonyzott hajó horgonyán keresztbe dobni a miénket nem szabad, ezzel komoly horgony salátát tudunk készíteni.
  26. Ha hajó érkezését észleljük, és mi biztonságban parthoz vagyunk kötve, illik segíteni kötelet elkapni, hajó orrát megtartani stb.
  27. Ha a mólóhoz párhuzamosan álltunk, illik kívülre is puffert tenni, és a további hajókat mellénk kötést engedélyezni, átjárást biztosítani.
  28. Szomszéd hajóra és legénységére megjegyzést tenni nem ildomos.
  29. Ha éjszaka vitorlázás után kikötünk, a pozíciófényeket azonnal kapcsoljuk le.
  30. Kikötőben este 10 és reggel 8 óra között nem illik hangoskodni, motort feleslegesen járatni.
  31. Kikötőben nem szabad 2-3 csomónál nagyobb sebességgel haladni.
  32. Szűk kikötőben, ahol a vitorlázás kockázattal járhat, motorral kell ki – és beállni.
  33. Nem illik úgy otthagyni a hajónkat, hogy feltámadó szél esetén a felhúzók verjék az árbocot.
  34. Kikötőben pumpálós WC-t használni nem szabad.
  35. Horgonyzó hajóknál, ha szélfordulás vagy szélerősödés miatt összekoccanás veszélybe kerülnek, annak a hajónak illik korrigálni, amelyik később érkezett, vagy amelyiknek szánt a horgonya.
  36. Kikötőből kifelé készülődő hajónak illik körülnézni, hogy a befelé jövő hajónak meg tudja-e adni az elsőbbségi jogát.
  37. Hulladékot, szennyezőanyagot a vízbe dobni bűn a természet ellen és mások ellen is.
  38. Ha befolyásolt állapotban vagyunk, ezt átkiabálásokkal ne mutassuk…
  39. Ha a hullámos víztől „a halakat kell etetni”, a szél alatti oldalon tegyük azt. Dohányosoknak sem illik szél felöli oldalon hamuzni.
  40. Ha egy hajón többen vagyunk, nem illik a kabin bejáratánál tartózkodni.
  41. Távcsövet kisajátítani nem szabad.
  42. Hajón zugevés, zugivás nem illendő.
  43. Először mindig a kormányost lássuk el étellel, itallal.
  44. Kötelező alaposan kikötni hajónkat, ha ott hagyjuk, hogy a szomszédokat ne döngesse oldalba.
  45. Nem illik a hajó orrán mosás céljából kilógatott horgonyt ott felejteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése