Windy

2010. december 2., csütörtök

Helyzet van... és fokozódik....

Természetesen az előzőekben megismert közlemény után azonnal beindult a telefonálgatás, az érdeklődés, hogy mi történt, mi lehet a háttérben. Persze ennek mellékhatásaként rengeteg pletyka terjedt el... plédául az, hogy nem csak a szálloda, hanem az étterem és a wellnes részleg is bezár télire. Nem hittem el... tavaly télen többször is lent voltunk és nagyon élveztük... nem szívesen mondanánk le erről az élményről. De ahogy teltek a napok egyre hihetőbb lett ez a pletyka... sőt olyan is elterjedt, hogy ki kell daruzni a hajókat a vízből mert nem lesz megoldva a fagymentesítés.... hát ez már kiverte a biztosítékot. Bár van tárolókocsim a hajóhoz így nekem ez igazából nem jelent gondot, de nem véletlenül választottam olyan kikötőt ahol a vízen telelhet át a hajó.... a hajónak a víz a természetes közege... ott érzi jól magát...
Aztán elterjedt, hogy a szerződésünk, ami 2011 március 31-ig lett megkötve, érvénytelen. A tulajdonos nem ismeri el... illetve megszűntek tekinti, mivel nem vele, hanem a volt üzemeltetővel lett megkötve. Persze ezt is szóbeszédből, pletykából tudtuk meg.... aztán jött egy újabb levél... na nem nekem, hanem az egyik bérlőtársamnak...:

Kedves Kikötőlakók!

Ezúton szeretettel meghívjuk Önöket egy kötetlen beszélgetésre a BL Yacht Club kikötő klubhelységébe. A megbeszélés 2010. november 06.-án délután 16,30-kor lesz. A megbeszélésen jelen lesznek:

Csordás Imre ügyvezető igazgató Accent Hotel Management

Németh Balázs igazgató Club Aliga Üdülőközpont

Schalkhammer Tibor Monti Bt műszaki vezető

Kenyeres Márta Monti Bt hajózási üzemeltetési vezető

A Lellei Vitorlás Egylet érdekegyeztető fórumot tart azoknak a kikötőlakóknak, akiknek ez az időpont nem felel meg november 5.-én pénteken 19 órai kezdettel.

Mindenkit szeretettel várunk!

BL Yacht Club



Aznap már kora délután lementem a kikötőbe és szépen kipakoltam a hajóból mindent... alig fért be az autóba... hihetetlen, hogy egy ilyen kishajóba ennyi minden elfért... :-) Miközben pakolgattam megjelent az egyik szomszédom. Ő éppen a vitorlákat szedte le a hajóról illetve a motort tervezte téliesíteni. Megkérdeztem, hogy neki mi a véleménye a helyzetről.... mire ő: milyen helyzetről??? Hát ez az... senki semmilyen hivatalos értesítést nem kapott... a mai napig sem arról, hogy valójában mi is történt és ezzel kapcsolatban milyen teendők várnak ránk. Kellő képpen felhergeltük magunkat a szomszédommal, főleg, hogy időközben mások is csatlakoztak és további problémákat vetettek fel... például, hogy többeknek nincs tárolókocsijuk. Egy ilyen kocsi alsóhangon 500 ezer és 1 millió Ft körüli összegbe kerül, a hajó méretétől függően... ki fogja ezt kifizetni???? Ha egy egyszerű tartó állványt vesz az ember az is 150 ezer Ft.
A meghírdetett időpontra megtelt a konferencia terem. Sokan voltunk, de láthatóan nem az összes bérlő... ezen mondjuk nem csodálkoztam, mert ahogy azt fentebb írtam én magam sem kaptam meghívót... ha Csaba nem küldi át nekem az emailt, akkor lemaradok. Így intéződnek a dolgok 2010-ben Magyarországon!
Az új üzemeltető és a bank képviselője végig ködösített.... semmi konkrét dolgot nem tudtunk meg a jövőt illetően csak annyit, hogy tényleg ki fogják daruzni a hajókat... aki bemutatja a 2011 márciusig kötött szerződését és a számlákat arról, hogy befizette a pénzt, azoknak ingyen szedik ki a hajóját és a szerződésének lejártáig a telepen tárolhatja a hajóját (ha van min). Az az icipici tény, hogy ezek a szerződések bizonyos szolgáltatásokat is tartlamaznak, az, hogy a szerződés 2011 március 31-ig jégmentes kikötőt tartalmaz, egész télen melegvízet, fűtést a fürdőkben, hétvégeken éttermet és wellnes szolgáltatást és hogy mi lesz azokkal akiknek nincs tárolókocsijuk vagy bakjuk.... ez senkit sem érdekelt... csak minket bérlőket.
Természetesen mindenki felháborodott és ennek hangot is adott... ki-ki vérmérséklete szerint..., de a bank ügyvédnője "finoman" jelezte, hogy magasról szarik ránk ő személyesen is és nagyjából a cib bank is.... ez van, ha szeretjük, ha nem... és hogy miért alakult így ahhoz nekünk semmi közünk. Hogy ez hogyan történhet meg? Így.... ennyit erről az országról...
Aztán felvázolták, hogy hogyan képzelik a jövőt.... csökkentenék a szolgáltatások számát, csak szezonban tartanának nyitva...., de csak ha a bank elfogadja az üzleti tervet... ez majd csak december 15-e után derül ki... Gyakorlatilag így ez a kikötő már elvesztette a varázsát. Amiket felsoroltak azt a legegyszerűbb Bahart kikötő is tudja... egyrészt olcsóbban, másrészt egy túramatricával megtoldva....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése